Net & Roll

A haza csak egy tányér bableves, amit eléd tolnak, ha éhes vagy - írja egy helyütt Gobbi Hilda. Nem arról beszél, hogy itt élned, halnod. Nem… Hanem hogy az a bableves…
Simándi Ágnes ül mellettem tolószékében itt a Mária utcai szuterénben, amikor eszembe kéne jutnia ennek. Verseket citálunk, Shri Nassa olykor gótikus akkordokat csempész mondataink alá. Még féltucatnyian sem hallgatnak minket, de ők figyelnek nagyon. Kevesen is sokan vagyunk.
Ági Négysorosát Tóth úr szerkeszette az Ösvény az éjszakában album zárótételévé. Azóta tudom, hogy van valaki ott a Nagy Vizen túl, akinek nagyon hasonlóan reszketnek az égbolton a csillaghok, mint nekem. Ahhoz persze már Fujkin Pista Horgosról Budapest érintésével Torontóba vándorolt csodapiktor kell, hogy Ágit vendégül lássam. Amikor elhozza az Ütött - kopott angyal említett lemezének borítójához készült olajfestményét ajándékba, akkor javasolja, szervezzek barátjának és munkatársának felolvasóestet.
Ági akkortájt disszidál a végnapjait élő legvidámabb barakkból, amikor csoporttársnőim a tantóképzőben a királykék vagy benettonzöld dialektikájában vélik meglelni a magyarság sosrkérdéseinek kulcsát. Ekkor már a Vigíila és az Új Ember közli verseit, melyet nevelőszülei zsarolására odahagyott festői álmainak koporsójánál csiszol gyémántpontosra. Neki tényeg szűk a nyolcvanas évek szűk levegője, indulnia kell, vinni magával gyönyörű gyöngyeit. A hivatalosság alig burkoltan tudatja vele, ha fel is út, le is út, érkezik a passport, csak már itt ne lássák…
Via dolorosa hungarica.
Mindig akad, akit útra bocsát ez az ország. És az emigránsok serege nagyrészt csupán a végleges vereséget kerülgeti doszt. Dacára annak, hogy mindig akadnak, kik az ellenkezőjét mantrázzák bulvária bárgyú bámészainak.
Torontónak nincs szíve - csattan föl Ági. Van biztonságos látszat-nyugalma, tolókocsival jól járható középülete sok, de a karácsonyi szentmisén nem József Attila, Pilinszky és Radnóti nyelvén szól az ige, ott magány csak igazán a magány.
Ez is blues. Ez blues csak igazán.
Moldvai csángó keserves hangján szól, mezőségi ízekkel. A fájdalom és kín eszperantója. Út nem vezet innen sehová. Hacsak nem befelé, Isten végtelen völgyeibe, hol a Szeretet Százezer Forrása fakad.
Ikercsillagok vagyunk mi ketten Ági meg én, ugynazon a magasságos mennyboltozaton. Számadásunk is csak magunkkal és az Úrral vagyon. Szabadságunk szent titka ez, melyért pokolra szálltunk megannyiszor, s szállunk még ezerszer, ha úgy hozza a sors netán a karma.
Hajnal lesz, másnap hajnal, mire postázom Áginak a magam négysorosát.

“kemény a menny, kés a szél
kinek isten nem mesél
gyöngy a könny, mely elapad
ha megtalálod jaj magad”