Remixregény: A Tarcsán - tenger
Arról nem mi tehetünk - súgtam Laurának -, hogy a Tarcsán - tenger nem szerepel a hivatalos térképeken. De eljön még majd az az idő… Tesla Stereo csak legyintett. Már messzire járt, holmi adminisztrációs kötelmek aligha izgatták. Kabátujjából gyönyörű didjeridoo futamok kúsztak el, gyöngyöző mosollyal peregtek a tablák. Ilyet csak ő tudott. Ott volt, ahol csak akart. Hiába hazudtak neki teret és időt, ha egyszer fejébe vette, hogy ő lesz a Tarcsán - tenger admirálisa, biztos volt, hogy előbb - utóbb lesz hajóhad, admiralitás.
Álmai gyönyörű boltíveket rajzoltak a tűzfalakra, főnixek fészkeltek átmeneti szállasainak zugaiban. Te vagy a mester - nézett rám óceán - tekintetével. Hiába szabadkoztam, hogy ő akasztotta nyakamba az örök élet jelét, csak legyintett: Megígérted, hogy lesz az a sziget. Én megkeresem hozzá a tengert…
Nagyban kémleltem az eget, ám semmi jel nem mutatott arra, hogy bármi néven nevezendő csoda állna küszöbön. Rosszul szabott érettségi öltönyében motoszkált köztünk a hétköznap, és nem akadt egyetlen mitológia sem, mely a Wesselényi utca - Nagydiófa utcán szárba szökkent volna. Madárpiszok - éjszaka volt, a Hold valahol egy privát öböl fölött haknizott extragázsiért. Hirtelen rám tekeredett az elmúlt évek összes tévedésnek látszó bölcsessége, mozdulni is alig bírtam. Már csak aludni szerettem volna gyorsan és nagyon sokat.
A Körúton kiszuperált atomrakéták parádéztak színes szappanbuborékokat eregetve magukból. Mögöttük egy royal flush vonult peckesen, és a BKV ellenőrök szabadcsapatai vámot szedtek, ha át akartál keli a zebrán.
Mondom, madárpiszok - éjszaka.
Tesla Stereo kézen fogta Laurát és a Blaha Lujza téri szökőkúthoz vezette. A fémcsövekből hirtelen víz bugyborékolt elő, de épp csak annyi, hogy megtöltötte tenyerét. A Tarcsán - tenger - suttogta Laura. Mosolya fölött halványkék derengéssel beúszott egy fregatt dagadó vitorlákkal. A tablák egyszeriben átadták helyüket matróz - harmonikáknak. Körülöttünk víz, nagy nyugodt víz, éppen csak vitorlányi szél.
A rakparton a Rejtő Jenő Irodalmi Rejtvény Kvartett játszotta észrevétlen dalait, mi csak távolodtunk, távolodtunk egyre.
Holnapelőtt lett a tegnaputánból, és a külön erre az alkalomra toborzott delfinek vidám haikukat fütyültek szerteszét. A Húsvét - szigeteki szobrok rejtélyes mosollyal űrhajóra szálltak, vitték magukkal a Nasca vonalakat. Az Ég, mint holmi hanalandzsa - hadnagy újabb és újabb titkokat fecsegett ki, de Tesla Stereo folyton csak legyintett: olyat mondjál apa, amit még nem tudunk.
Tömör, de áttetsző akkordokban hullott alá az éjszaka, és én tudtam, innen már oha többé nem megyek sehová, már mindig csak ez a hajó lesz az otthonom, majd fényt eszem és szelet iszom, míg újra be nem költözöm víz alatti palotámba, ahol derengéssel mérik az időt.
Atlantis lesz, Atlantis újra, félmillió év nyugalom.