Eduardo Rózsa Flores: az erőszak elátkozott angyala
A Net & Roll-ba ritkán teszi be a lábát politika. Szinte soha. Most mégis. A Boliviában kivégzett fegyveresek vezetőjét, Eduardo Rózsa Florest, volt szerencsém ismerni. Jobban, mint szerettem volna. Fura történet, de nem tanulság nélkül való. Néha nagyon sűrű a Samsara, olykor nagyon szemlátomást működik a karma…
1990-et írtunk. Akkoriban még volt Petőfi Rádió, jókat lehetett beszélgetni a Pagodában. És már a zsebünkben volt a világútlevél. Hirtelen jött az ötlet, hogy nagyon el kéne menni Izraelbe. Mert csak. Mert szép. Mert ott jó. Arra már nem emlékszem, hogyan keveredett Eduardo a képbe, de tény, ő is jött velünk. Én akkor csak annyit tudtam, ő volt az ELTE utolsó KISZ titkára.
Ferihegyegyen gyorsan kiderült, semmi nem úgy van, ahogy előzetesen kinézett. A gép nem akkor indul, amikor, hanem jóval később. Türelem. Rendben. Egyszer csak nyílt az érkezési oldal üvegajtaja, és átvonult a várón a világtörténelem. Orosz kivándorlók, akik a Pamjaty nevű szervezet fenyegetéseinek hatására vették az irányt Erec felé. Akadt köztük tadzsik kucsmás szépszál legény, és reptéri áruszállító kézikocsin tolt vbénséges - beteg babuska. Aki nem látta tekintetüket, aligha tudja, mi az hogy félelem. Közös charter gépen utaztunk. A Ben Gurion reptéren a világsajtó várt rájuk. Esemény voltak. Mi meg szemtanúk. Vannak képek, melyekről már akkor tudja az ember, hogy élete végéig elkísérik, amikor először látja őket.
Vidám társaság voltunk amúgy. Edu pompás cimbora. hatalmas vaker, gyorsan dalra fakadó torok. Nagyon jól állt neki a naplemente abban a jaffai tengerparti étteremben, ahol olyan bőkezűen étkeztünk, mintha jól ki lettünk volna bélelve a megpöpecebb hitelkártyákkal.
Nekem Izrael maga volt a zene, a költészet, az elhagyott Paradicsom. Minden jeruzsálemi utcatérképen ott virított Tedy Kollek polgármester bölcsessége: PRAY FOR THE PEACE OF JERUSALEM.
Eduardo a fegyverekért rajongott. Több kiló hadijelvényt, kalasnyikovos polót vételezett az arra illetékes miltary shopokban, és a bérelt kocsiban izraeli harci dalok szóltak kazettáról ékes ivrit nyelven. Ő Appolinaire 10 ezer vessző című pornográf regényét hozta el olvasmányul, én meg Remarque-tól a Diadalív árnyékában-t.
Petach Tikvából indulva épp kanyarodtunk volna rá a jeruzsálemi országútra, hogy célba vegyük a Holt - tengert, amikor fénysebességgel telibe kapott minket egy Ford. A sofőr persze magyarul beszélt. Ilyen ez.
Mire kiértek a helyszínelők Eduardo már elintézte a kocsi hátsó ülésén utazó társunkat, vallják azt, ő vezetett. Flolresnek nem volt jogosítványa. Viszont volt nála számtalan egyéb fontos irat: egy katolikus napilap tudósítói igazolványa, munkásőr flepni (őrnagyi rang)…
Már korántsem volt olyan pompás cimbora: Gyakran kiabált és zsarolt. Nagyon nem érdkelte, mennyire és hogyan törte össze magát az a lány, aki szintén a hátsó ülésen ült. Semmi más nem volt fontos, csak hogy ő megússza. Még adott kölcsön nekem 20 német márkát, majd felszívódott.
Legközelebb egy Magyar Narancs partin láttam viszont. Pár szót beszéltünk. Nem örült neki, hogy a történteket publikáltam a Kurírban. Viselkedése fenyegető volt. Nem nagyon törődtem vele. Akkoriban nagy rendszerességgel ítéltek halálra a honi skinheadek, az se hozott ki a sodromból.
A többit már csak a médiából tudom. Odament, ahol gyilkolni lehetett. Lehetőleg szent ügyek érdekében. Voltak, akik hősnek tartották, voltak akik simán csak kalandornak, netán gyilkosnak, akadnak, akik terroristának. Közben szerepelt filmekben, írt rossz verseket, készült vele számtalan “ilyen állat nincs” jeligéjű interjú, tévériport.
Sztár igazán csak holtában lett belőle. Halálával elérte, amire úgy vágyott. Címlaphős lett. Negyedóra világhír. Megkapta.
Kemény karmát halmozott föl. Következő életében sok minden lesz neki, csak nem könnyű. Igy vagy úgy, most már mindegy. Bevégeztetett. Nyugodjék békében Eduardo Rózsa Flores, az erőszak elátkozott angyala…