Net & Roll

2008. August 14. Thursday

Múltidő: Dave Brubeck - Take Five

Filed under: Múltidő — KarmaHackeR @ 21:24

1966-ot mutat a naptár. Minden megy a maga útján. Jól fogy a napalm Vietnamban, a brit blues újhulláma szépen divatba hozza a fekete Amerika reszelős hangú hőseit a tengeren túlon is. Mifelénk érik az új gazdasági mechanizmus, bár erről én ott akkor az Istenhegyi úti óvódában aligha tudtam valamit. Még együtt a család, még gömbölyű a világ a Böszörményi úton. Tombol a twist, tarol a Táncdalfesztivál, áll a faház a surányi telken a Duna - kanyarban, ahol később legendássá váló tévénézések és szalonnasütések adnak emberi arcot a szocializmusnak.
Fogalmam sem volt róla, hogy ebben az időben Berlinben tette tiszteletét Dave Brubeck amerikai jazz pianista, ahol kvartettjével szépen megmutatta, hogyan kell elegánsan és áramvonalasan középkonzervatív jazzt játszani. Mire én elkapom majd a rendszerváltás másnapján Wiesenben, már kicsit fáradtabb a Take Five, de azért jó hallani élőben, mégiscsak himuszról van, még ha nem is egészen pontosan tisztázott, kinek vagy minek a himuszáról.
Nagy tudomány ennyire tisztán és visszafogottan muzsikálni, nem is megy mindenkinek, mi több, csak a legnagyobbaknak szokott sikerülni. George Bensonnak sem jött össze például húsz évvel később Montreaux-ben, amikor a maga szokott módján tette tönkre ezt a darabot.
Szóval 1966. Mao, Marx, Marcuse. Ho Shi Mihn, Che Guevara, Kádár. Beatles, Stones, Kinks. Megannyi szentháromság. 42 év múlva majdnem mind múltidő. Nagyon múltidő. A Take Five azonban túlélte őket. Ahogyan túlél majd minket is…

No Comments »

No comments yet.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.

Powered by WordPress