Net & Roll

2007. November 06. Tuesday

Ritka jó zenék: Éjféli mix by Yonderboi

Filed under: Pillanatragasztó — KarmaHackeR @ 02:02

Mióta a Petőfi Rádióból MR 2 lett,nem nagyon hallgattam az éjszakában egykori kedvenc adóm. Most is csak Yonderboi volt a mentség rá, hogy fölraktam a fülest, hadd halljam, mit követ el ifj. Fogarasi lászló Éjféli Mix címen. Szerencsém volt. Nem volt okom megbánni, amit “tettem”. Érdekes kis utazás keveredett ki belőle. Köszönet érte…

Yonderboinak csak kevés muzsikáját ismerem, bár egy korai darabja, amikor a Riders of the Storm (Doors) motivumaival játszott el emlékezetes maradt a Future Sound of Budapest II. albumról. Az a kevés, ami ezen kívül elért hozzám, azt sejtette: megint megtörtént, ami csak ritkán. Nem érdemtelent ért utol a nemzetközi érdeklődés.
Az Éjfli Mixben eleinte finom sokat gitározós, nem kiabálva éneklős darabok kerültek elő. Igazán kate Bush-sal pörgött föl a dolog, melyet nagyon szépen ellenpontozott Jeff Buckley Leonard Cohen feldolgozása (Halleluja), melyre kicsit sarkosan bár, de ráindult a Future Sound of London My Kingdom-ja.
A legjobb az lenne, ha valahol az országúton egy turnébuszban hallhatnám ezeket a muzsikákat. Hazafelé egy Mandala Undrerground buliról, tagjaimban jól eső fáradtsággal, újabb és újabb arany Marlboróra gyújtva figyelném Mojo B-t, aki csak bámul maga elé egy Heinekkennel a kezében, talán arra a szőke lányra gondol, akinek olyan sokat mondóan símult testéhez az a fehér moher pulóver. Udvarhelyi Gabi persze esemesezne, hogy nehogy lekésse az erre a hétre esedékes gitárját, aztán valahol megállnánk egy benzikútnál falni valami útszéli szendvicset, újságárut faszolni, miközben Ian Brown szaggatott vonósai keverednek mindeféle zajokkal … Hogy aztán visszaülve a verdába Johnny Cash énekeljen a fájdalomról széles country akkordokkal.
Közben bevallanám magamnak, hogy én is szívesen pakolnám a lemezeket a Petőfin, pardon MR2-n. Csempésznék Cohen mellé Led Zeppelint, Dubliners-t, Buena Vista Social Clubot, Orbitalt, Folkestrát és Cezary Ostrowskit.
Mire föltűnik Cyberpest, már megint Kate Bush lüktetne bennem, akit nagyon nem ismerek, viszont szép számmal akad olyan ismerősőm, aki több mint ismeri, így hát figyelemre méltónak ítélem a hölgyet, akárcsak a forróvizet és a zuhanyt, amelyet majd magamra eresztek, mielőtt eljönne az utolsó cigaretta ideje.
Másnap délután csal ekkolbászolnék a Darshan udvarba, az Indie-Go lemezboltba, hogy bevásásroljak Yonderboi-ból. Talán még egy hosszadalmasabb inertjúra is rászánnám magam, hadd teljen az a képzeletbeli kötet, mely legjobb inrejúimat és riportjaimat tartalmazza… Hogy is mondta Kate Bush? Deal with G-d.
Oké. Szóval részemről benne vagyok.

No Comments »

No comments yet.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.

Powered by WordPress