Olvasónapló: Széttört zene
Sting megtehette volna, hogy ha már önéletrajz félét ír, szépen sorba rendezi diadalainak történetét. Nem tette. A Széttört zenében olyan árnyékos szakaszait tárja elő, melyek általában kimaradnak a bulvárlapok hírhajhászásából. Gyerekkor, családi viszályok, kisvárosi szürkeség, a vidéki zenészlét kérészéletű sikerei. Teszi mindezt profi tollforgatókat megszégyenítő izléssel, visszafogott tömörséggel és áramvonalas őszinteséggel. Hála az égnek prózában sem rosszabb, mint dalszövegben. Jó kis könyvet hozott össze, ha nem is vidámat…
Nagyon könnyen azt hihetni, hogy aki világhírnévre keveredett, annak az élete tetőtől talpig habostorta. Pedig… Főként a milliós lemezeleadások és gigakoncertek felé vezető botladozások, zsákutcák leírása teszi a Széttört zenét lerakhatatlan olvasmánnyá. Sting nem csinál magából sem hőst, sem antisztárt. Pokolian vágyik arra, hogy naggyá legyen, ez az ő karmája, az már külön szerencse, hogy mindezt dalai eléneklésével, megírásával képzeli véghez vinni. A XX. századnak szerencsére akadt egy olyan pillanata a hetvenes évek második felében, amikor neki kedvezett a csillagok állása. Ő ugyan ki nem ejti a száján az új hullám szót, de hát azért nem rossz emlékezni arra, amikor a Dire Straits és a Police egyszerre kopogtatott be a glam rockkal, müncheni disco sounddal ékes zeneipar kapuján a valódi zene. Mark Knoplfer azóta parkolópályán, de Gordon Sumner még mindig itt van. Most épp megint a Police-szal borzolja a kedélyeket. Nm mintha szólóban sikertelen lett volna.
Ostoba hasonlat, de Sting lehetett volna az új hullám Elvise, ám szerencsére nem lett azzá. Nem állt be hawai konzum mozikba bohóckodni, helyette inkább olyan dalokat írt, mint az Englishmen in New York és Fragile vagy a Mercury Falling. Ha meg már film, akkor Stormy Monday és a Dűne.
Szerencsénkre nem óhajt legendát keríteni maga köré. Ez nem is az ő dolga. Ott vannak erre a rajongók kiszoilgására szakosodott morális szanitécek. Megmarad hát neki a szembenézés joga és lehetősége. Él is vele derekasan, bár azért az izgalmas volna, hogy mit titkolt el az olvasó és talán maga elől.
Zemnészsztorijai a legízesebbek. Kutyaólnak rossz hodályok öltözői, mocskos kios klubok, két lábon járó önacképzőművészek, van itt minden. Soft Parade - mondta volna erre Jim Morrison. Amiért külön irígylem, hogy ő még láthatta és látta élőben Hendrixet. Szerencsére nem tesz úgy, mintha ez maga lett volna a megváltás, bár azért a Little Wing-et szépen odapakolta a Nothing Like The Sun albumra.
Jó kis útikalauz a Széttört zene. Kicsit sem romantikus lányregény, még csak nem is telibe trafált bestseller. Igaz, éppen ettől vált az elmúlt hónapok leginkább élvezhető irományává…