Net & Roll

2007. June 25. Monday

Mandala Underground

Filed under: Pillanatragasztó — KarmaHackeR @ 16:13

“Kvartettben jáccunk. Hárman vagyunk. Én meg az öcsém…” - közölte oda Udvarhelyi Gábor mintegy mellékesen, miközben nagy tempóban pakolászta föl a jobbnál jobb dob loopokat. Mi Mojo B-vel, polgári nevén Balla Gergely Andrással, persze irdatlanul röhögtünk, ahogy azt ilyenkor illik. Aztán szépen összeállt Gábor Macintosh-ában az összes sáv, lett digitális nagybőgő és jöttek teljesen élő gitárok. Mire megittuk majd az összes föllelhető ásványvizet, már kész is volt a Lisa & Us című remix, és ezzel jól megalakult a Mandala Underground…

Az persze egyáltalán nem úgy volt, hogy mi hárman leszünk a Mandala Underground. A név korábban volt meg, mint ahogy kitaláltuk, nekünk hármunknak bizony együtt kéne muzsikálni. Egy - két éve akkor találtam ki ezt a nevet, amikor még hittem benne, hogy a világ különböző részein élő, általam kiszemelt ccMixterek majd jól földolgozzák angol nyelvű haikuimat, amit Bolte mondott szalagra.
Nem így lett. Végül is a Cybersutra Suite-et minden különösebb fakszni nélkül kiraktam a ccMixterre, hadd használja, akinek kedve van. Jöttek is sorban a megfejtések sorban Gurdonarktól, John Pazdantól (rájuk eredetileg is gondoltam), Briareustól, Minimal Arttól és még másoktól, akikről fogalmam sem volt. De ettől a Mandala Undeerground mint név még jól szabadon maradt.
Valamikor a nagy haiku láz vége felé találtuk ki Mojo B-vel, hogy nagyon gépzenélni kéne; ő gitároz, én gépez, írtunk is vagy két számot. Szintén ekkortájt lettem Udvarhelyi mester tanítványa zeneelméletileg. Aztán Gábor újpesti házistúdiójában kiderült: van kedve, ideje, ereje kipróbálni a közös zenélést Mojo B-vel meg velem. Úgyis csak 111 zenekarban játszik egyszerre, eggyel több vagy kevesebb már osztani nem szoroz.
A dologban az volt a szerfölött vonzó azon túl, hogy szeretem Udvarhelyi úrral múlatni az időt, akárcsak Mojo B-vel. Pláne hogy vannak neki pöpec gitárjai, formás Macintosh laptopja délceg hangfalakkal és a hozzá rendszeresített Logic Express, mely kilóméterekkel jobban szól, többet tud, mint az én PC+Propellhead Reason felállásom azokkal a kedves kék Edirol mikromonitorokkal. Továbbá ott a kezében az a négy év, amit éppen most fejezett be a Kőbányai Zenei Stúdióban…
Mire Mojo B abszolválta az esedékes tanévet az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban, Gábor is begyűjtötte bizonyítványait. Még csak olyan ordas hőség se nagyon volt, hogy ne lehetett volna kibuszozni Újpestre muzsikálni.
Aztán valahogy nagyon elkezdett gurulni az idő. Az eredtileg tervezett darabot úgy ahogy volt cédéstül otthon feledtem, így elévettük Lisa & Me című remixemet, amely Gábornak igen tetszett, és volt is rá ötlete, hogyan lehetne megmuzsikálni a remix remixét. Lett benne Rhodes - zongora, nagybőgő, ezerféle ütőhangszer, némi szintetizátor-szőnyeg, és persze gitárszólók, amit leginkább én forszíroztam, ha már két húrügyi szakember is volt az emeleten…
Vacsorával, szünettel, dohányzással egyetemben hat óra alatt készültünk el a Lisa & Us-szal, mely mostmár “hivatalosan” is a Mandala Underground első felvétele. Furán és hirtelen lett minden kész. Sebaj. Folytatásunk következik.

No Comments »

No comments yet.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.

Powered by WordPress