Emléktérkép: Csokoládébarna
Anyám mesél. Ölében fényképalbum. Benne 70-80 esztendős fotográfiák. Lányom hallgatja. Gyönyörűek így ketten. Kizökkentették az Idő tengelyét. Száműzték a kapkodást és rohanást. Ez egy másik bolygó. Itt semmi más nem fontos, csak ezek a képek. A szürke megannyi árnyalatával rajzolt sorsok.
Anyám mesél. Ilyenkor mindig komoly. Hangja mély,csokoládébarna. Olyan nyugalom árad belőle, hogy annak nincsen párja. Minden albumának története van. Hallottam már mind. Mégis odaülök újra. Jó ezen a bolygón. Itt, ahol nincs más, csak régvolt korok régvolt rejtelmeiről fecsegő fotók.
Anyám mesél. Nyugodtan, lassan, aprolékosan. Mint aki nem akar kihagyni egyetlen árva szót sem. Ha ő nem adja tovább, más senki nem fogja. Ez az ő nyolcvan éve. Ő tudja csak ezt a mesét. Másnak nem fontos, hogy csak két kislánynak
futotta igazi “magyar ruhára” abban a csillaghegyi elemi iskolában, a nagy gazdasági válság idején. Azaz nekik is csak
majdnem. Egyiküknél a párta hiányzott, másikuknak hozzávaló lábbelire nem telt. Csak neki lényeges, hogy első áldozáskor nővér nagyanyám nem szabadult időben a kórházból. Elkésett az ünneplős fehér cipő: a hétköznapi feketében kellett az Úrjézus színe elé járulnia.
Anyám mesél. Térképet rajzol képzeletben. Ez az ő Budapestje. Ez az ő temploma: a Maria Regnum, amelynek széles lépcsőin olyan jól kellett volna mutatnia annak menyasszonyi fátyolnak, melyhez végül két házasság is kevésnek bizonyult.
Anyám mesél. Jász utca, Bérkocsis utca, Böszörményi út, Nagy Lajos király útja, Váli utca. Albérletek. Kilakoltattások.
Lakások, és lakáscserék. Kis pesti odüsszeia. Mi így hárman, három felé, szépen belaktuk az egész várost. Zuglót és Lágymányost. Kőbányát és Rákospalotát. A Józsefvárost és a VI. kerületet, továbbá Csillaghegyet.
Anyám mesél. Egyszer talán a lányom folytatja. Kizökkenti valakivel az Idő tengelyét. Talán ott ülök majd, és hallgatom. Luca komoly lesz: hangja mély. Olyan csokoládébarna.